Howard

A hétvége irgalmatlan gyorsan kezdődött, és kisebb megtorpanásokkal ugyan, de végig megtartotta pörgő ritmusát.

Szépen, sorjában, ahogyan az eszembe jut. Oké, kaotikus lesz, remélem! 

Kétszázötven kilométeres utazásom végén, néhány telefonhívást követően már Sheenard társaságában ültem a Mongol étteremben, majd csapódtak a többiek is, és frenetikus élményű társalgásban forrtunk össze az éjszakába nyúló gasztronómiai élvezetekben. Mufflon, ló, kecske, juhsajt, cézársaláta, anekdota, nekem némi rízs is kellett, viccek, mongol meglepetés és némi pecsenyesütögetés, patakzó bor, ásványvíz, desszert, amit én kihagytam, forgatókönyvek, tervek, újabb adag kaja, harmadik forduló, és a kamera ráállt a gerincre!

Képekből összerakott visszaemlékezés, snittek és flashbackek;

Filmrendező jelenlétében tilos kimondani: Premier pláááán!

 Az éjszakát, ha jobban meggondolom, a hajnal előszelét még egy pohár borral köszöntöttük, majd alig valamicske alvás, és ránkvirradt a szombat. Visszavonhatatlanságára Jun akként eszmélt, hogy az ébresztő nem volt-vala beállítva; ébredt rá egy órás túlalvással.
Itt megjegyezném, hogy a rémisztő jelenetet hihetetlen nyugalommal élte meg: Pánikszerűen rohangált fel-alá, sikoltozott, és akképp reagálta le az útjába kerülő hátráltató tényezőket, miként a gyengébb idegzetű forgatókönyvíró az előrehozott forgatás napját. Mindegy, kiforratlan a poén, derülünk majd máson!

 Itt most ugrok egyet, nehogy elfelejtsem a szombati nap legnagyobb tragikumát: lemaradtam Hackett regényéről, az Isten gépeiről; elfogyott!!!

Ezúton viszont gratulálok neki a hihetetlen jó fogyáshoz! Kér, hogy a kiadó nem szalajtott még el pár példányért; no de sebaj, majd lopok egyet valahonnét! 
No, vissza az időskálán!

Reggel egy felére összezsugorodott piros autóban távoztunk, majd érkeztünk. Midőn a telefon csörgött, és Sheenard félpercnyi kínkeservvel elővarázsolta kimondottan szorult helyzetünkben, én már levegő szűkében voltam. Hálás voltam, amikor mellkasomról felszabadult a nyomás, és újra kaptam levegőt. Más belső szervi viszonyokra nem térek ki, pedig a nyomásból több volt, mint elég… Illetve elviselhető! 

A MOM park végre ránk köszönt! Felcihelődtünk, majd a programokra vetettem magam. Némelyikre.

A Klingon párválasztási, udvarlási rituálét érdeklődve figyeltem, panaszszóra felajánlottam egy tizennyolcas karikát, de én sem gondoltam komolyan. Az előadáshoz annyit fűznék; ha lehet, legközelebb válasszanak egy komoly, ámde jó humorú narrátort is, és így az egymásra talált Klingon pár kedvére moroghat egymásra, dobálhatják egymást a fájdalmasra festett színpadi kellékekkel, felszabadultan eshetnek egymásnak, és ha lehet, és tanácsolnám, egy Klingon anyóst is vegyenek be a játékba!
Mindenesetre remekül szórakoztam!

Ezután következett a StarTrekStandUpComedy; de tényleg, ha kellően kidolgozzák a srácok, komoly sikert is elérhetnek, akár a StarWars világában is; talán nem lövi ki őket egy TieBomber! 

Ekkorra már nagyon éhes voltam, és a produkció után / nagy taps nekik / kivonultam enni. Pontosabban a szándék megvolt, de közbejött egy bensőséges telefon, és elfeledkeztem az evésről. Kicsit később, gondoltam.

Körbefutottam a standokon, könyveken, könyveken és könyveken… Ja, és könyveken… Miért nem születtem milliomosnak???  Legalább öt kört megtettem; Közben összefutottam Nitákkal, kitárgyaltuk ki-kivel érkezett, mit néz meg, mit látott eddig; és még fogalmunk sem volt róla, micsoda buli lesz a fabatkás licit!

És igen, végre valahára enni is sikerült! Feltankolva vissza, ismételten több kör a standokon, bár a szívem fájdult a képregények sokasága láttán, a beszerezhető könyvek regiment során. No nem baj, majd egyszer!

Beültem a forgatókönyvírók beszélgetésére, Stillwell és Sheenard egymásnak adták oda-vissza a szót, miközben kedvenc Kamper Gergőnk folyamatosan fordította magyarra az angolt, majd angolra a magyart, még szerencse hogy ért hozzá! 

Ezután egy időre magára hagytam a programokat, és a lábam jártam. Le a garázsba, vissza fel némi cuccal, majd a borospincébe némi rozéért…

Az utolsó program, amire beültem, a kiadók terveiről szólt.
Oké, elkéstem, a Tuan elejéről lemaradtam, ami azért szégyen, mert nem kizárt, hogy jövőre kiadják a regényemet. De aztán rendesen odafigyeltem, hallgattam és jegyzeteltem, bólogattam, és ami a legfőbb, jelen voltam.
Kicsit késve ugyan, de megjelent a Galaktika asztalánál összegyűlt társaság. Kötekedni kezdtek, aminek a vége óriási tömegverekedés lett! A projektor már az első attacknál felrobbant, a vásznat letépték, a technikus fejvesztve menekült, Isten Gépei leestek a vászonról, Jun bejött, mire legyakta egy hirtelen reflexű Klingon terminátor! Komoly problémákat okozott az energiapajzsok szikrázó erőtere, és lángra gyújtották a nézőteret. Ekkor hirtelen megnyílt egy féreglyuk is, valami Katedrális is bepofátlankodott, majd a döbbent tekintetektől kísérve a Hatodik Gyarmat nagykövete egy gigafonon át érdeklődött az illemhely felől….

Na jó, nem így történt… De télleg! Aki ott volt, igazolhat!

És megérkeztek a plakátok! Ahogy terítették, úgy fogyott. Kirk, Spock, Mckoy, Uhura, stb, tdk, vhs! Nem mondom, feltankoltam plakátokból, de már alig vártuk a születésnapi tortákat, merthogy már nagyon este lett, kiesett pár óra, és a feketeerdő és a puncstorta rettentően ínycsiklandó volt. Éhes voltam, naná!

A dedikálások és karikatúrarajzok kreálása után Vaughn Armstrong és Ethan Phillips a tömeg tombolása közepette felvágták a tortákat; tapsvihar és korgó gyomrok.
Szeletenként fogyott a torta, gyorsan, nagyon gyorsan!  

Megjegyezném, annyira szerettem volna képeket készíteni, de nem volt gépem, hogy ahol vörös keresőfényt láttam, tudattalanul fordultam arra, vigyorodtam el, és pózoltam a kamerákba! Tehát ha valaki oda nem illő mosolyt lát a képen, az valószínűleg én vagyok! 

No, és eljött az ideje a fabatkáknak. Minden összegyűjtött kreditemmel az asztalok elé fészkeltem magam. Rögvest lecsaptam az akkor még nagyon olcsónak mondható 2000 fabatkás AXN ajándékcsomagra, majd egy alig 4000 fabatkás StarTrek Legacy játékra, majd egy vérre menő licitháborút folytattam China Miéville Armadájáért. Győztem, de máig rosszul érzem magam, hogy valakit nagyon elkeserítettem… majd holnapra kialszom, merthogy eme postot éjszakás műszakban írom. (Megjegyzem, ronda angol nyelvű helyesírás-ellenőrzőm van, így az előforduló hibákat majd később javítom!) Tehát 9000 fabatkámba került, de megérte! Majd kidőltem, és a hátralévő negyed órát már lanyhuló figyelemmel követtem végig. Nita és Dzséjt is elégedetten távoztak a végén…. hová is???

A Trombitásban már hely sem volt, de mindennek hiányát megosztottuk egymással. Kilencre sikerült odaérnünk, de ha le is maradtunk valamiről, bőven bepótoltuk a zárásig és tovább!
Közös fényképezés a vendégekkel. Sikerültebb vigyorom, amikor a trió egyik tagja voltam… ízé, Sheen, azt a képet lécci dobd át, vagy rakd fel, de mindenképpen tedd elérhetővé számomra, köszi!!!

Az este itt már szuper hangulatban telt, sajnos, mint egyszer mindennek, ennek is vége lett!

De ha mondhatom: mindenkivel legközelebb, ugyanígy, hasonló időben, legalábbis térben és korban, de azért ne olyan sokára, de találkozzunk egy hasonló rendezvényen! Arra Junnak már nem biztos, hogy marad haja, de ez minket ne csüggesszen!

This entry was posted on Tuesday, November 18th, 2008 at 6:31 am and is filed under Megtörtént. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.