Öld meg York Ketchikant!
Elmélkedés, visszaemlékezés az első megjelent novellámról; spoiler-veszély!
A novella megjelent a Birodalmi osztag című Mysterious Universe antológiában
Öld meg York Ketchikant! – gondoltam, elég ütős cím lesz. Az lett, mert hisz mint tudjuk, a MU folyamban oly sokan próbálták már megölni, gondoltam, én leszek az első, akinek tényleg majdnem sikerült. York egyik történetében megemlíti, hogy számos fejvadászt küldtek rá, de egyiknek sem sikerült megölnie őt, és én úgy gondoltam, megírom a hetedik fejvadász kalandját.
A koncepció készen állt, már csak a történetet kellett kitalálnom hozzá.
Nem a gyilkos volt meg először, hanem a történet vége. York Ketchikan a földön fekszik, ájultan, ellenállásra képtelenül. A következő kép a fegyver, amit rászegeznek, majd a fegyvert tartó kéz, végül maga az ölésre elszánt alak. Ki is lehetne? – gondoltam. – Ki az, akinek szándékában állhat, ki az, akinek elég motivációja van? Hát ki a fenét gyűlöl oly megveszekedetten Ketchikan, aki viszont is gyűlölheti?
Nos, a válasz magától értetődött. Sheenard történeteiből kiderül, hogy Ketchikan nagy mértékű mérvű utálatot táplál a mutánsok iránt. Nekik köszönheti, hogy kisgyermekként elszakították a családjától, és hivatásos túsz státuszba helyezték, akinek az egyetlen dolga volt, hogy áldozat legyen. A mutánsokat szószegőnek, hitványnak és mocsoknak tartotta, gerinctelen férgeknek. És alig talált bennük valami becsülnivalót. Szinte semmit.
Igen, gondoltam, ezek fényében jól tenném, ha egy mutáns fejvadászt alkalmaznék. A nehézség abban rejlett, hogy nyilvánvalóan nem ölhettem meg Yorkot. Nem tehettem meg, hogy a mutáns fejvadászomból hőst kreáljak, nem tehettem szimpatikussá. Megtettem mindent, hogy egészséges lelkületűnek hasson, ugyanakkor elég szánalmasnak.
Sokan mondták, utólag, hogy nem volt meg a feszültség, hisz a novella legelején szinte lelőttem a poént. Oké, mondtam, valamit elronthattam, nem tettem világossá, hogy a történet lényege az, hogy hogyan nem öltem meg York Ketchikant!
Itt megjegyzem, hogy Anthony Sheenard ekkoriban döntött úgy, mintegy elmebotlásként, hogy York vezetéknevét Katchikanról Ketchikanre változtatja. Néhány keres és csere paranccsal hamarosan javítottuk is.
A történet végül összeállt, egy kevéssé sikerült jellemfejlődési rajzolatot mindenképpen felfedezhet az olvasó a novellában. Hogyan változott meg a főhős személyisége, világlátása. Hogyan gondolt először Ketchikanra, hogyan látta őt a novella közepén, és végül, a hajsza során szerzett tapasztalatok hogyan változtatták meg őt magát úgy, hogy nem az elpusztítandó célt látta Yorkban, hanem egy olyan személyt, akit megillet a védekezés joga, és akit talán nem is lenne szabad megölni. Csapdába esett a kötelesség és az igazság között. A dilemmáját megpróbáltam kihangsúlyozni, és tettem ezt úgy, hogy tetteiben nem gátoltam, hagytam, hogy az utolsó pillanatig hezitáljon, és a legyőzetés pillanatában ne csalódott legyen, csupán vesztes.
A történet majdnem egy évet ölel fel. Ez idő alatt a főhős folyamatosan tapasztalja meg az univerzumot, az uralkodó viszonyokat, és teszi helyre magában, hogy ő hova is illeszkedik benne.
Az egy év során jeleneteket ragadtam ki, és nem titkoltan olyan történeteket villantottam fel York életéből, amiknek a megírása talán sosem jön el, de a képzeletnek utat hagyva legalább gazdagítja és színesíti a Mysterious Universe, és benne York Ketchikan világát.
A sztori másik szándéka az volt, hogy bár Sheenard történetei folyamán megismerhettük Yorkot, egy kívülálló szemével látni még nem volt alkalmunk, így én azt tettem. Oké, az Excalibur keresése alkalmat kínált arra, hogy láthassunk valamit York személyiségéből néhány mellékszereplő gondolatain keresztül, de azok is mind Sheenard agyával gondolkodtak, nem mutatták be, milyen önző, pökhendi fickó is York, aki ha nem is az emberiség legnagyobb ellensége, de ha őszintén bevalljuk magunknak, nem szívesen lennénk a szomszédai.
York dialógusait Sheenarddal egyeztetve írtam, csupán két mondata származik teljesen az ő tollából, de úgysem fogom elárulni, hogy melyik kettő az.
Nem titkolt szándéka a novellának, főként a címnek, hogy figyelemfelkeltő legyen. Úgy gondolom, ez sikerült. Egy ismeretlen írónak vagy oltári tehetségesnek kell lennie, vagy tudnia kell, miből lehet olyan anyagot létrehozni, amit el is fogyaszt az olvasóközönség. Ez a témaválasztás netovábbja, akkor is, ha Hollywood nem csap le rá. 
Mondjatok ellent, de szerintem sikerült témaválasztanom, mégha nem is írtam meg zseniálisan!
Kedvenc részletem ebből az írásból egy beszélgetés, az antológia 251. és 252. oldalán, no meg a 253. tetején, ahol a főhősöm találkozik egy nyomorult, félnótás emberrel, aki éppen patkányt süt.
A novella rohamléptekben íródott, siettem vele, ez meg is látszik a kidolgozatlanságán. A mondatok lehettek volna egészebbek, a bekezdések töredezetlenek, a fejezetek egységesebbek, de már megjelent, nyomtatásban, innen már csak az utókor ítélkezhet.
A novellát 2004. márciusában fejeztem be, az antológia ősszel jelent meg.
[...] Howard visszaemlékezése is ehhez a témához kapcsolódik. Ő az első megjelent novellájáról ír, mely ugyancsak a MU sorozatban jelent meg. [...]